Keresés ebben a blogban

Így megyek az iskolába - Népmesekincstár

A világ népmeséit egy-egy tematika, illetve korcsoport mentén közreadó Népmesekincstár-sorozat legújabb darabjának középpontjában az iskolakezdés áll. Az Így megyek az iskolába című kötet a 6–8 éves korosztály gondolkodásához illeszkedő mesegyűjtemény, amelyről a meséket válogató és a Népmesekincstár mesepedagógiai módszert kidolgozó Bajzáth Mária így vall: „Olyan meséket válogattam ebbe a gyűjteménybe a világ minden tájáról, amelyek segítenek átlépni a gyerekeknek egy új életszakaszba. 
Az iskolába induló kisgyerekekre − az erősödő fogalmi gondoskodás mellett − még jellemző a mesevilágban létezés. Képzeletüket a varázslat és a csoda éppúgy izgatja, mint ahogy érdeklik őket a számok, a test, az élet és a halál kérdései, a barátok, az ellenfelek, és a megfejthetetlennek tűnő talányok. Mesehallgatás közben a gyerek tét nélkül tapasztalhatja meg a jó és a rossz utak különbözőségét, kikacaghatja félelmeit, belebújhat bárki és bármi bőrébe. Miközben rengeteg információt szerez a világról, a népmese – nélkülözve az oktató szándékot – az érzelmeire hat, és évezredek tapasztalatát, tudását, örök emberi értékeket közvetít számára.” 
A Népmesekincstár hét kötetből álló sorozata, melyet Bajzáth Mária mesepedagógus válogat, öt korosztálynak gyűjti össze a világ népmeséit: 0–4 éves, 4–6 éves, 6–8 éves, 8–10 éves gyerekeknek és a 11 éven felülieknek. A szülők és pedagógusok számára egyaránt hasznos gyűjteményeket a Népmesekincstár mesepedagógiájának két, a korosztályok igényeit követő módszertani kötete kíséri.

Forrás: Bookline

Miért nem szerethető Hillary? / Edward Klein

Miért utálják legalább annyian a volt First Ladyt, mint ahányan szeretik és támogatják a szokványosnál jóval nagyobb politikai ambícióit? Mitől és hogyan romlott meg vészesen Hillary és Obama viszonya Clinton asszony külügyminisztersége idején? Mitől „borulhat a bili” a választási kampány utolsó szakaszában a volt külügyminiszter elektronikus levelezése vagy a Clinton alapítvány tevékenysége kapcsán? Mi volt a legnagyobb veszekedés tárgya a házaspár életében az emlékezetes Lewinsky-ügy óta? Végül, de nem mellékesen: Mi az igazi probléma a volt elnök férfiasságával?
Ed Klein ezekre a kérdésekre ad többnyire kifejezetten csattanós válaszokat a Hillary közéleti tevékenységének és a Clinton házaspár mindig zajos magánéletének legutóbbi tíz évéről írt leleplező könyvében. Az elnökválasztási kampány finisében azzal az alig tagadott célzattal jelentette meg a kötetet, hogy megakadályozza az egykori elnökfeleség visszatérését a Fehér Házba. 
Írását nevezhetjük pletykakönyvnek is, de a The New York Times bestsellerszerzője a nyilvánosságra került tények mellett a Clintonék legbelső baráti köréből szerzett információk sokaságával támasztja alá értesüléseit. Márpedig a pletyka, ha megfelelni látszik a valóságnak, nem pletyka többé. Egy biztos: Ed Klein kulisszatitkokkal teli, de közben mosolyra ingerlően szórakoztató sikerkönyve bepillantást enged az amerikai belpolitika boszorkánykonyhájába.
Részlet a Hívja vissza a kutyáit c. fejezetből:
" – Azt akarom magától, Barack, hogy hívja vissza a kibaszott kutyáit! mondta Hillary.
Obama egy pillanatig döbbenten hallgatott. Aztán felállt, hátat fordított Hillarynak és kinézett a Wilson Rózsakertre néző magas ablakokon.
Jarrett később elmesélte, hogy e pillanatban attól tartott, az elnöknek torkán akadt a szó, ami ritkán fordult elő ismeretségük sok éve alatt.
Mielőtt azonban Jarrett közbeléphetett volna, Obama megfordult és egyenesen Hillary szemébe nézett. 
– Semmit sem tehetek, sem így, sem úgy – jelentette ki. A dolgok már beindultak, én pedig nem tudok és nem akarok beavatkozni. A gondjait, egyenesen megmondom, saját magának köszönheti. Ha tisztességesen járt volna el...
Hillary félbeszakította.
– Mindig akadnak gyűlölködők, akiknek az a célja, hogy elkapják Clintonékat - mondta.
Felállt, búcsút intett, és azt motyogta, 'köszönöm'. Közben kisétált, nyitva hagyva maga mögött az Ovális Iroda ajtaját." 

Hillary Diane Rodham Clinton Bill Clinton elnöksége idején az Egyesült Államok First Ladyje volt. Korábban, 1983 és 1992 között Arkansas állam kormányzójának feleségeként mutatkozott be a politikában. Clinton elnök leköszönése után, 2001 és 2009 között, Hillary New York állam történetének első női szenátora volt. 2008-ban először indult az elnökválasztásokon, de Barack Obamával szemben alulmaradt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott vetélkedésben. 2009 és 2013 között az Egyesült Államok külügyminisztereként működött, majd 2015-ben másodszor is harcba indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, hogy az Egyesült Államok történetének első női elnöke lehessen.


Forrás: Bookline

Agatha Raisin és a gyilkos lekvár / M.C. Beaton

Agatha Raisin már épp unatkozni kezdene, amikor az egyik szomszédos falu lelkésze nyaggatni kezdi: legyen sajtósa és közönségszervezője jótékonysági ünnepségüknek, melynek bevételét templomuk felújítására fordítanák. Hogy végül Agatha kötélnek áll, abban nem kis szerepet játszik az elbűvölő külsejű és gyanúsan zöld szemű George Selby, a fesztivál helyi szervezője és a lelkész barátja. A szabadtéri mulatság azonban szörnyű fordulatot vesz: ketten levetik magukat a templomtoronyból, és újabb két emberrel szívroham végez. A nyomok a lekvárkóstoló sátorhoz vezetnek, ahová, nem kétséges, valaki besurrant és az egyik bödönbe kábítószert csempészett. Agatha és fiatal segítőtársa, Toni akcióba lendülnek, ám ahogy nyomozni kezdenek, újabb csontvázak dőlnek ki a múlt szekrényéből. 
Hogy a bűntény felderítését még magánéleti események is bonyolítsák, mindannyiunk kedvenc nyomozója randevúzni kezd Selbyvel, akiről hamar kiderül, bizony neki is vannak titkai, és talán jobb lenne, ha nem derülne rájuk fény.

Forrás: Bookline

Viharsziget / Dennis Lehane

1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykoron szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A szigetre azonban pusztító hurrikán csap le, a rejtélyek és a megválaszolandó kérdések pedig egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozók számára? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott felfegyverzett őrök?

Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.

Forrás: Bookline

Semmi művészete / Esterházy Péter

A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemlélet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus. Felolvassa Esterházy Péter Teljes idő: 8 óra 3 perc

Forrás: Bookline

A mexikói / Fejős Éva

Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet a szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, mégis felejthetetlen éjszaka egy messziről jött idegennel, és Zsófi jól felépített élete összeomlik. Mindent hátrahagyva elindul a mexikói után, aki titokzatos jeleket hagy számára szerte a világban… Szerelem? Kalandvágy? Zarándoklat? – vajon mi hajtja a magyar lányt egyre egzotikusabb tájak, egyre veszélyesebb kalandok, és önmaga számára is ismeretlen énje felé?
Mi ad több muníciót a lelkünknek: ha bátran kilépünk a megszokott és talán unalmas életünkből, vállalva a kockázatot, hogy veszítünk – vagy ha vágyainkat elnyomva éljük mindennapjainkat? Merre vezet az utunk? Hol jobb: útközben vagy „célba érve”?
Fejős Éva bestsellere most új kiadásban kerülhet az olvasó kezébe.
A mexikói krimibe illő izgalmakat, igazi lélektani drámát és jó szórakozást ígér.

Forrás: Bookline

A kékmandulafa erdő hősei / Pék Rea

A Kékmandulafa erdő legöregebb császárfájának, a császárfa legmagasabb ágának balról a tizennyolcadik óriáslevelén él Kokkinella, a magányos katicabogár. Az erdő lakói csúfolják gömbölyű pocakja miatt, az élen Futrinkával, a nagyszájú bogárral. Kokkinella barátságot köt Otisszal, a denevérrel, aki ugyancsak nem kedvelt az állatok körében. Egy napon különös, zöld idegen jelenik meg az erdőben, akinek érkezésével fenekestül felfordul az erdői lakóinak élete. Hogyan akadályozhatják meg a jóbarátok a bajt? Mese a négy éven felülieknek az összetartás erejéről

Forrás: Bookline

Dodó tizedes és a szoborrablók / Kertész Edina, László Zsuzsi rajzaival

Egy napon elrabolják a város értékes büszkeségét, egy aranyszobrot. A szobor utáni hajszába belekeveredik egy tízéves kisfiú, aki feltalált egy rakéta-hátizsákot, Dodó tizedes, az exrendőr, és egy professzor is, aki mindennél jobban szeret a város fölött száguldozni világháborús repülőgépén. Ráadásul nem közönséges aranyszoborról van szó. Elrejtettek benne ugyanis egy eddig felfedezetlen és mindennél veszélyesebb kémiai elemet, és a szállítmány éppen a Parlament felé halad egy föld alatti alagúton.

Forrás: Bookline

Szotyi és Tarhonya / Borsa Kata

Újságos minden lakótelepen van, de olyan újságos, akit a kutyája reggeltől estig hűségesen őriz, olyan kevés. Az meg már tényleg igazán különlegesen ritka, hogy annak a kutyának, akit ebben a történetben Szotyinak hívnak, és aki el se mozdul az újságosbódé mellől egész nyáron, mindezek ellenére még beszélgetőtársa is akad. Tarhonya, egy játékmackószínű, túlsúlyos, vidéki kutyalány aki mindent sokkal jobban tud ennél a bizonytalan városi ebnél, kiváltképpen jogi kérdésekben lehengerlően járatos, nagy tervekkel és biztos énképpel érkezett vidékről, tájékozott és szobatiszta, pontos napirend szerint él és tartja magát az elveihez. Igazán nem csoda, ha ilyen jó társaságban, úgy elrepül a nyár, hogy észre se vesszük....

Forrás: Bookline

Mabel Jones és az ijesztő kukac / Will Mabbitt

Raboltak már el kalózok az éjszaka közepén? És kényszerítettek arra is, hogy végigjárd a Biztos Halál Csúszós Rúdját? Hívott már ki végzetes tejivó versenyre egy hatalmas medve? Kerestél valaha titokzatos kincset veszedelmes kalandok közepette? Micsoda?! Még nem?! Akkor neked Mabel Jones kalandjai biztos túlságosan is izgalmasak, bizsergetőek és RÉMISZTŐEK lesznek. Azonnal tedd le ezt a könyvet!*
*Nehogy komolyan vedd, csak vicceltem! Ha esetleg véletlenül egy felnőtt kezébe kerülne ez az ajánló. Szerencsére ez már olyan kis betű, hogy az ő öreg szemük nem tudja elolvasni. Igazából éppen azt tanácsolom, hogy egy pillanatig se habozz, fogj neki azonnal, mert ez a könyv annyira megnevettet majd, hogy chips fog potyogni az orrodból!

Forrás: Bookline

Grand Tour - A krimi királynőjének nagy utazása / Agatha Christie

Agatha Christie napjaink egyik legnépszerűbb szerzője, 1922-ben azonban még csak ifjú feleség és anya volt, akinek első publikációi különösebb visszhang nélkül jelentek meg. Az addig gyakorlatilag csak Angliát ismerő fiatal írónő világ körüli útra indult férje oldalán a Brit Birodalmi Misszióval, és ez a nagy utazás, a Grand Tour örökre megváltoztatta az életét. A 32 éves fiatalasszony tisztában volt azzal, hogy kibírhatatlanul hiányozni fog a kislánya, de úgy hitte, ez az egyetlen alkalom arra, hogy eljusson a világ távoli tájaira. 
A misszió tagjai közel egy év alatt bejárták az akkori Brit Birodalom főbb területeit Kelet-Afrikától Új-Zélandig. Agatha Christie élményeiről őszinte hangvételű beszámolók, levelek, feljegyzések és saját készítésű fotók tanúskodnak, amelyeket az írónő unokája, e könyv szerkesztője gyűjtött egy kötetbe. A levelek nyomán egyszerre rajzolódik ki egy izgalmas írói személyiség kialakulása, valamint a századelő mesés és meghökkentő birodalmi miliője.

Forrás: Bookline

Salka - Egy anya portréja / Chaja Polak

„Hirtelen eszembe jut a járása. Ahogy határozott, kemény léptekkel átmegy az utcán. Azóta se láttam soha senkit, aki így járt volna; a mozgás a csípőjéből indult, és olyan mohóság volt benne, mintha minden lépés, minden láblendítés maga lenne a győzelem, a diadalkiáltás: jövök, jövök, élek, élek. Olyan boldogság, amiről minden kétség nélkül azt hitte, hogy az egész világgal osztozik benne.” Chaja Polak Salka című művében holokauszt-túlélő édesanyjának állít emléket. Salka a 20. század legnagyobb részét végigélte, és a század eseményei élete minden pillanatát meghatározták, sőt befolyásolták. Története egyúttal az elmúlt évszázad története is, mely nemcsak a remény és csodák százada, hanem a modern történelem legnagyobb bűncselekményének évszázada is volt. „Ahogy csak egy lány látja az anyját. Megható, különösen szép múltidézés.” – NRC Handelsblad


Forrás: Bookline

Ebből szerelem lesz - Készen állsza váratlanra? / Jill Mansell

A világsikerű írónő regényeiért tízmilliók rajonganak a világban. Pörgős történetei, jól eltalált szereplői, finom humora a hazai olvasók kedvencévé is tették. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Ebből szerelem lesz már a 9. magyarul megjelenő regénye.  Sophie fiatal, csinos, elfoglalt fotós. Múltja lezárásához egy bájos tengerparti kisvárosban, St. Carysben keres menedéket. Josh jóképű zenei producer. Tehetséges, ráadásul tisztességes, ezért miután sikerre visz egy tinédzserbandát Los Angelesben, megcsömörlik az álomvilág hazugságaitól. Úgy dönt, hazaköltözik a nyugalmas St. Carysbe. Amikor Josh találkozik Sophie-val, azonnal beleszeret. De nem érti, miért zárja ki a lány a férfiakat az életéből. Milyen rejtély árnyékolja be Sophie előző éveit?  St. Carys tele van fura figurákkal. Nemsokára megérkezik a kisvárosba Sophie legjobb barátnője, aztán felbukkan egy szédületes dumájú nőcsábász, és megjelenik a sztárszerző nagynéni. Mi több, Josh nagypapája régóta reménytelenül szerelmes csodás exfeleségébe. Vajon mennyi romantikus titkot bír el egy békés kisváros?

Forrás: Bookline

Lépcsők városa / Robert Jackson Benneth

Amerika egyik legfiatalabb és legtehetségesebb fantasy írójának új regénye halott istenekről, eltemetett múltról és egy rejtélyes, lenyűgöző városról

Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.

Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg és Bulikov kegyetlen uralma könnyen visszatérhet.

Forrás: Bookline

A szeretet gyógyszer, nem jutalom / Böjte Csaba

Életadó morzsák Csaba testvér asztaláról a párbeszédről, a bizalomról, a megbocsátásról, az emberi kapcsolatokról. Böjte Csaba Füves könyv-sorozatának negyedik kötete.
(Előző kötetek: A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény; Az igazgyöngy fájdalomból születik; A virág a fény felé hajlik.)


Forrás: Bokkline

A férfilét modern kori csapdái / Steve Biddulph

A könyv az emberi kapcsolatokról ad útmutatót férfiaknak, az őket szerető nőknek, és mindenkinek, aki fiúgyermeket nevel.

A férfiak évszázadokon keresztül álarc mögé bújtak. Mi mást tehettek volna? Nemzedékeken keresztül senki nem beszélt nekik az erősebb nem belső világáról. A modern nők nyíltszívű, együttműködő, életvidám társra vágynak, a gyermekek is ilyen apát képzelnek maguknak, és még az is lehet, hogy maguk a férfiak is ilyenné szeretnének válni
A világszerte ismert pszichológus, Steve Biddulph lényegre törő, humoros és kendőzetlenül őszinte könyvével segít értelmezni a férfilét korunkban aktuális szerepeit, miközben konkrét javaslatokat ad arra, miként változtathatnak életükön az időnként magányos, boldogtalan és frusztrált férfiak. Közvetlen hangvételű és gyakorlatias munkájában meglepő nyíltsággal beszél szerelemről és szexualitásról, barátságról és munkáról, spiritualitásról, apaságról és a gyermeki lélekről, miközben tanulságos történetekkel szórakoztatja az olvasót.

Steve Biddulph közel negyven éve dolgozik családokkal. Számos sikerkönyv, többek között a Hogyan neveljük a lányokat? és a Hogyan neveljük a fiúkat? szerzője. Művei harminckét nyelven jelentek meg, s több mint hárommillió példányban keltek el.
A népszerű szakember a családi élet, a párkapcsolat és a gyereknevelés dilemmáiról a világ minden táján tart előadásokat és szemináriumokat.

Forrás: Bookline