Keresés ebben a blogban

Hosszú az út / Charles Martin

A tizennyolc éves Cooper egy gitárral a kezében maga mögött hagyja az édesapját, hogy énekesként

Charles Martin regénye költői vallomás a szülői szeretetről: egy apa és a fia közötti törékeny kapcsolat történetét mutatja be, egy olyan történetet, amelyben nemcsak a szereplőknek kell szembenézniük saját magukkal, hanem amely az olvasó életét is gyökeresen megváltoztathatja.
próbáljon szerencsét. Nemsokára azonban a saját bőrén kell megtapasztalnia, hogy a tehetség nem elég a sikerhez, és az otthon melege után a világ rideg, kegyetlen helynek bizonyul. Öt év útkeresés után véletlenül találkozik Daleyvel, az angyali hangú énekesnővel, aki azonnal beleszeret az egyik dalába - Cooper pedig a lányba. Ketten együtt a slágerlistákat ostromolják, és úgy tűnik, a férfi végre megtalálja a boldogságot, ám egy szörnyű tragédia miatt az élete darabokra hullik. Miután mindent elveszít, ami fontos számára, visszatér Colorado vadregényes hegyei közé, hogy bocsánatot kérjen az apjától, a szülői házban azonban egy újabb keserű meglepetés éri. Vajon képes-e számot vetni a múltjával, és megbocsátani magának az ifjúkori tetteit? Továbblép-e, és újrakezdi az életét?

Forrás: Bookline

Szellemek nyomában - családregény / Nick Barlay

A Szellemek nyomában egy csaknem letűnt világ története. 200 évet ölel fel a könyv, háborúkon és
forradalmakon ível át, az OsztrákMagyar Monarchiától két diktatúrán keresztül a mai Nagy-Britanniáig. A 20. századi történelem árja, véletlenek, szerencse és balsors egy olyan család története, amelyet óriási erők szakítottak szét, és amelyet alkalmanként még összehoz egy tál meggyes pite. Nick Barlay 1956-os menekült zsidó család gyermekeként született Londonban. (Édesapja Stephen Barlay nálunk is ismert író volt). Négy sikeres regény, díjnyertes rádiójátékok szerzője. Novellái több antológiában megjelentek, publicisztikái számos lapban olvashatók. 2003-ban a Granta Magazin Nagy-Britannia 20 legjobb fiatal novellistája közé jelölte. Kreatív írást és újságírást tanít többek között a London Scool of Journalism, a Birbeck College és a a London South Bank University tanára.

Forrás: Bookline

Merre jársz, Bojangles - Olivier Bourdeaut

Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon
Az elsőkönyves író meglepetésszerű, hatalmas európai sikere egy szomorú és elszánt szerelmeslevél az álmokhoz.
kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik az unalmas valóságot. A gramofon egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című számát harsogja a hatalmas lakásban, a kibontatlan leveleket pedig a sarokba dobják. De mi történik akkor, amikor a valóságot már nem lehet többé kizárni az életükből?

Forrás: Bookline

Pille a lángban / Truman Capote

Truman Capote első novelláit nemrég fedezték fel a New York-i Közkönyvtár archívumában. A
Az Utószóban Hilton Als nagy empátiával mutatja meg nekünk, hogy ezektől a novelláktól milyen út vezetett az Álom luxuskivitelben és a Hidegvérrel tökélyéig.
koraérett tinédzser ezekben az írásokban finomítja eredeti hangját és érzékenységét, amelyek majd nemzedéke legnagyobb szerzőjévé teszik. Rövid, szikár novellák, de a legkevésbé sem érzelemmentesek. Szereplőik kívülállók: gyerek a felnőttek világában, nő a férfiak között, iskolás lány csupa iriggyel körülvéve. A kamasz szerző azonnal megpróbál meglátni, megírni, megörökíteni mindent, ami később legsajátabb témája lesz. Különleges lehetőség, hogy megfigyelhessük, hogyan indul el a karrier felé egy zseni.


Forrás: Bookline

Sírjak vagy nevessek? Az emberi agy boldogságra hangolható / Rick Hanson

Előfordult Önnel az elmúlt napokban, hogy amint felébredt reggel, máris a problémáin rágódott, vagy
szorongott attól, mit hoz a jövő? Ha igen, nincs egyedül, a kutatások eredményei szerint ez a fajta aggodalmaskodás és pesszimizmus nagyon jellemző korunk emberére. Ebben a könyvben Rick Hanson neurológus és pszichoterapeuta kifejti, hogy a félelemre programozott, állandóan a veszélyeket fürkésző beállítódás velünk született tulajdonságunk, és őseink számára elengedhetetlen volt a túléléshez tehát nem kell bírálattal illetnünk magunkat miatta. Viszont lehet változtatni rajta: a könyvben szereplő, rövid idő alatt elvégezhető gyakorlatok rendszeres alkalmazásával átformálhatjuk, pozitív lelkiállapotokra hangolhatjuk az agyunkat. Kitörhetünk a negativitásból, mindennapjaink részévé tehetjük a béke, az elégedettség és a szeretet pszichés jóllétünk szempontjából kulcsfontosságú érzéseit, felfedezhetjük és élvezhetjük a sok jót, ami körülvesz. A belső harmónia felé haladva átültethetjük a gyakorlatba azt a fontos alapigazságot, miszerint boldogságérzetünk szempontjából nem a körülményeink számítanak elsősorban, hanem az, hogy miként éljük meg őket.

Forrás: Bookline

Zöldfűszerek a kertben és a konyhában / Megyeri Szabolcs, Liptai Zoltán

A megfelelő mértékkel használt fűszerek kivételes ízekkel és illatokkal gazdagítják ételeinket.
A fűszernövényekkel változatosságot vihetünk kertünkbe, mivel kellemes illatúak, sokféle megjelenésűek. Használjuk őket bátran, és ha lehetőségünk van rá, termeljük meg őket a saját kertünkben, hiszen manapság újra népszerű fűszer- és gyógynövényeket termeszteni a kertben.
Ápolásuk egyszerű, mi is megpróbálkozhatunk vele, sokan mégis úgy gondolják, hogy ha kertünk egy részét fűszernövények foglalják el, akkor ez ronthat a kert szépségén. Viszont, ha gondosan megtervezzük a helyüket, ugyanúgy díszítenek, akár egy rózsalugas.
Könyvünkben a fűszernövények ültetéséhez, gondozásához adunk tanácsokat, felhasználásukat pedig növényenként 2-2 recept is segíti.

A tartalomból

Bazsalikom
Borsikafű
Citromfű
Kakukkfű
Kapor
Koriander
Lestyán
Levendula
Majoránna
Menta
Oregánó
Petrezselyem
Rozmaring
Snidling vagy metélőhagyma
Tárkony
Turbolya
Zeller
Zsálya
Receptmutató

Forrás: Bookline

Az élet olyan, mint a szél - Agócs Írisz, Innes Shona

Az élet olyan, mint a szél.
A szél sem látszik szabad szemmel,ha ott van, mégis tudja az ember.
Hova megy a szél, mikor nem látjuk,
hogy mozog, zizeg tőle minden?
Olyankor máshová megy innen.

Varró Dániel fordítása



Nehéz élethelyzetekkel nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is küzdenek nap mint nap. És bár a problémák hétköznapiak, a megoldások hogyanja már korántsem olyan egyszerű. SHONA INNES, ausztrál klinikai és törvényszéki pszichológus maga is hosszú évek óta segít bajba jutott gyerekeknek, hogy feldolgozhassák traumáikat. KönyvTÁRS-
sorozatában közérthetően, a legfiatalabbak nyelvén jár körül egy-egy fontos témát, mint a barátság, az élet elmúlása, a játszótéri helyzetek vagy az internet használata. AGÓCS ÍRISZ képei szívmelengetőek és elgondolkodtatóak. VARRÓ DÁNIEL verselése pedig mesterien könnyed és humoros.

Forrás: Bookline

Barbapapa utazása - Anette Tisun, Talus Taylor

Barbapapa Barbamama keresésére indul. Barátaival bejárja a világot, sőt még az űrt is, hogy

Barbapapa egy kertben született, akárcsak egy virág.
Nagyon barátságos és segítőkész, ezért mindenki szereti.
Mivel képes az alakját változtatni, ötletességének köszönhetően minden akadályt le tud győzni..
megtalálja élete párját.

Forrás: Bookline

Bátorító mesék - Stresszoldó mesék / Mézes Judit

Annyi mindentől félhet gyermekünk: az éjszaka árnyaitól, az ismeretlentől, az új kihívásoktól.
Hogyan bátorítsuk őt? Hogyan önthetünk belé egészséges önbizalmat ahhoz, hogy kibontakozzon és merjen élni képességeivel?

Forrás: Bookline

Lúna gyermekei / Szigeti Kovács Viktor

Régóta vitatott probléma, hogy hogyan hozzák a gólyák a gyerekeket. A szerző új regénye többek

Az emberi tulajdonságokkal felruházott gólyák hihetetlen kalandjaiban és a mögöttük kirajzolódó mitológiában a gyermek és felnőtt olvasók egyaránt megtalálják a nekik szóló üzeneteket.
között ezt a kérdést is firtatja. De arra is választ kapunk ebben a fordulatokban gazdag, izgalmas történetben, amely egy gólyacsapat útjáról szól Afrika felé, hogy miért repülik át a madarak minden évben a világot, miért olyan a színük, amilyen, vagy miért fészkelnek a házaink melletti oszlopokon.