Keresés ebben a blogban

Szivárványhídon át - a színek jelentéséről, eredtéről és erejéről / Orosz László Wladimir

Az embernek ha valóban gondolkodik, arra a megdöbbentő következtetésre kell jutnia, hogy világa nem lehet még felfedezve. Hiszen egyes-egyedül ő ébredt öntudatra az idők kezdetén, valahol, sehol, egy titokzatos vonzás-természet delejében, melyet sajátként és személyiségként tapasztal meg. Semmi egyebe nincs, nem volt, és nem is lesz soha.

Forrás: Bookline

Ha felfal egy fekete lyuk - és egyéb kozmikus komplikációk / Neil DeGrass Tyson

A Kozmosz: Történetek a világegyetemről című ismeretterjesztő sorozat nézői már ismerik Neil deGrasse Tyson tehetségét, mely segítségével érthetően és lelkesen képes megismertetni a világegyetem rejtélyeit a nagyközönséggel. Ebben a könyvben a szerző több mint negyvenet válogatott össze korábbi írásaiból, melyek számos érdekes témát dolgoznak fel. Megtudhatjuk például, hogy Hollywood hogyan próbálja minél élethűbb módon visszaadni az éjszakai égbolt látványát, de arról is szó esik, mit tapasztalnánk egy fekete lyuk belsejében. Tyson Amerika legnépszerűbb asztrofizikusaként tanári módon önti közérthető formába az asztrofizika bonyolult témáit, közben pedig óhatatlanul is átadja olvasóinak a világegyetem iránt érzett rajongását.

Forrás: Bookline

Új Vitaminforradalom - hatások és kölcsönhatások / Szendi Gábor

Új vitaminforradalom zajlik - bár egyelőre még csak a kutatás zárt világában. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a tudomány olyan felismerések birtokába jutott a vitaminok kapcsán, amelyek szó szerint életbevágóan fontosak lehetnek számunkra. Ám SZENDI GÁBOR kötetének aktualitását nem csupán e forradalmi helyzet adja. Az új ismeretek fényében ideje újragondolnunk a vitaminok körül kialakult babonákat és mesterségesen gerjesztett mítoszokat is, amelyek az utóbbi évtizedekben sajnálatos módon kialakították az elvakult vitaminhívők és a konok vitaminellenesek táborát. A vitaminguruk és -próféták által keltett ködben fontos végre tisztán látnunk, mik a vitaminok valódi hatásai, mit tarthatunk igaznak és mit idejétmúlt illúziónak a vitaminokkal kapcsolatban. 

Szendi Gábor könyve vállaltan nem enciklopédia: nem sorolja fel, melyik vitamin "mire jó", vagy éppen "mit okoz" a hiányuk. Ehelyett a vitaminkutatás legújabb eredményei alapján bemutatja a legfontosabb vitaminok, valamint a kalcium és magnézium hatásmechanizmusát, és igyekszik ráébreszteni az olvasókat arra, hogy ezek a vitaminok és ásványi anyagok csak egymással komplex kölcsönhatásban működnek megfelelően. Következésképp ahhoz, hogy a szervezetben kifejthessék kívánatos hatásukat, az egyikből beszedendő mennyiséget célszerű a vele kölcsönhatásban lévő másikkal összhangba hozni. Ahogy a szerző fogalmaz: "Olyan az egész, mint egy szimfónia: csak akkor áll össze egységes élménnyé, ha játékával minden zenész a nagy egészet szolgálja."

SZENDI GÁBOR író és pszichológus, a paleolit táplálkozás magyarországi meghonosítója és elterjesztője, szabadgondolkodó. Azt vallja, hogy modern világunk fényévekre távolodott attól a létformától, amihez évmilliók során alkalmazkodtunk. Bár nagyvárosokban élünk, és szuperintelligens kütyükkel vesszük körül magunkat, testünk és agyunk még mindig egy vadászó-gyűjtögető törzs tagjáé. Ha teljesebb és boldogabb életre vágyunk, először meg kell értenünk, mire is lettünk kitalálva.

Forrás: Bookline

Próbaakasztás / Kárpáti Kamil


Kárpáti Kamil az '56-os forradalom 60. évfordulójára megjelent kötetében Az Isten háta fekete regényhősének, Ékes Andrásnak az 1956. decemberi budapesti asszonytüntetésen lelőtt szerelmétől a Próbaakasztás c. novella gazember antihőséig: rabtartók és rabok végtelen haláltánc-sorozatával a szenvedésnek és szabadságakaratnak állít magasrendű emléket.Kárpáti Kamilhoz szorosan kötődő kongeniális festőtársai Rátkay Endre és Gaál Imre (mindhárman az ÁTLÓK Művésztársaság alapítói) nagyerejű festményeivel díszítettük könyvünket.(Az Új Átlók Művészeti Társasággal közös kiadvány)


Forrás: Líra

A romlás labirintusa / Richard Godwin

"Hirtelen ismét megjelent az alak. Csak állt és várt. Castle újra üldözőbe vette.

Az alak megfordult és irányt váltott, de Castle a sarkában volt, még a szagát is érezte.
Emlékezett a frissen sült kenyér illatára, arra, ahogy a konyhai asztalnál ült gyerekkorában. Az illat savanykásabb lett, a penészes rothadás, az elmúlás szagára váltott.
Amint ismét előrenyúlt, hogy megragadja, az ösvény megváltozott, és ő a sötétség közepén találta magát."

Frank Castle főfelügyelőt még mindig kísérti egy huszonnyolc évvel korábban elkövetett brutális sorozatgyilkosság emléke. Akkor a nyomozás kudarcba fulladt, ami romboló hatással volt a karrierjére és magánéletére egyaránt. Újabb sorozatgyilkos kezdi el szedni áldozatait a régi esetekkel azonos módon, és Castle partnerével, Jacki Stone felügyelőnővel beleveti magát az ügy felgöngyölítésébe.
Együtt lépnek be abba a halálos labirintusba, amelynek középpontjában egy vészjósló ember áll - Castle szerint ő az eredeti gyilkosságok elkövetője. A férfi egy vallási szekta vezetője, és sötét játékot űz a rendőrséggel. A gyilkos közben politikusokat feszít keresztre, tökéletes precizitással darabolja fel áldozatait, és rejtett üzeneteket hagy a helyszíneken.
Vajon létezik-e kiút az újabb gyilkosságok és gyilkosok uralta világ, a bizonyosságok és mellékvágányok, múlt és jelen összefüggéseinek útvesztőjéből?

Forrás: Bookline

Text / Dmitry Glukhovsky

Az okostelefon lassan a mindenünk: személyiségünk menedéke, lelkünk nagyfelbontású tükre, emlékeink szabadon bővíthető tárháza. Bizalmas vallomásaink és kisebb-nagyobb hazugságaink, örömeink és sérelmeink megbízhatónak vélt őrzője, amelynek nemcsak arról van tudomása, hogy az adott pillanatban hol tartózkodunk a térképen, hanem arról is, hol tartunk épp személyes kapcsolatainkban vagy karrierünkben. Ám miközben mobilunk egyfajta megnyugtató biztonságérzetet nyújt, egyúttal nagymértékű kiszolgáltatottságot is magában rejt - ha elveszítjük, egész privát életünk kerülhet illetéktelen kezekbe.
Miután hét évet töltött ártatlanul börtönben, Ilja hazatér, hogy újra felfedezze magának Moszkvát - zsebében egy rendőr százados kalandos körülmények között megszerzett iPhone-jával. Ennek segítségével próbál tájékozódni az időközben idegenné lett városban, eligazodni a korrupt rendőrök és nehézsúlyú maffiózók sötét üzelmeiben, választani bosszú és megbocsátás között. Mindeközben egyre mélyebbre merül a telefonban talált képekben, videókban és üzenetekben - mivel sajátjától megfosztották, másvalaki kölcsönvett életét kezdi el élni. Fordulatokkal és tragédiákkal teli története egyszerre illúziómentes látlelet napjaink Oroszországáról, valamint sodró lendületű thriller, amely XXI. századi díszletek között eleveníti fel az orosz klasszikusok nagy történelmi és lélektani dilemmáit. Felesleges bűnök és hiábavaló bűnhődések magával ragadó, elgondolkodtató krónikája.

Dmitry Glukhovsky (sz. 1979) az új orosz irodalom világszerte népszerű szerzője. Bemutatkozó regénye, a világvége utáni Moszkva földalattijában játszódó Metró 2033 számos országban bestseller lett. Posztapokaliptikus sikerkönyvét később trilógiává bővítette (Metró 2034 és 2035), de írt történelmi kalandregényt (Szürkület), nagyszabású negatív utópiát (Futu.re) és sci-fi elemekkel átszőtt szatirikus elbeszéléskötetet (Orosz népellenes mesék) is.

Forrás: Bookline

Sír az út előttem / Nick Thorpe

"Nick Thorpe, a BBC Magyarországon élő tudósítója már az előző könyve (­A Duna - Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig, Scolar, 2015) megírása alatt is folyamatosan tudósított évtizedünk egyre súlyosbodó problémájáról: az európai politikai életet gyökerestől felforgató menekültválságról. Friss könyvét teljesen ennek a témának szentelte. Napjainkban szinte mindenki állást foglal e bonyolult kérdésben, és az emberek sokféleképpen viszonyulnak a menekültekhez. De mit gondolnak ők, a menekülők? Mi elől menekülnek, és hova menekülnek? Mit hagytak maguk mögött, és miben reménykednek? Egyáltalán kik ők? "Új könyvem címét, Sír az út előttem egy székely népdalból kölcsönöztem..." - írja a szerző a kötet elején. Emberi sorsokról, családi tragédiákról és újraegyesítésekről olvashatunk, közvetlen közelről figyelhetjük az úton lévők mindennapjait, és megismerkedhetünk a "jóval" és a "rosszal". Akár egy népdalban vagy népmesében, a dolgok mögött mindig ott rejlenek a megfontolandó nagy igazságok, nagy tanulságok - és az emberi sorsok. "

Forrás: Bookline

A négy madár titka / Berg Judit, Kertész Erzsi

Két népszerű szerző első közös kalandregénye, mely izgalmasan ötvözi a Rumini és a Panthera sodró erejét.

Legyen ez a könnyen olvasható, fordulatos könyv az első detektívtörténeted!

Az egész egy titkos ládikával kezdődik, és a rejtélyek egyre csak szaporodnak: Mit rejt a titkos tégely? Hová tűnt Gerda? Mik azok a furcsa rajzok a füzetében? Kicsoda DR?
És miről csicseregnek a madarak?
Kövesd a sorokat és nyomozz együtt Kikivel!

"Galamb mutatja az utat,
Sas őrzi a fészket.
A titok fölött holló köröz,
A veréb nem közönséges madár."


Don Giovanni / Alessandro Baricco

Don Giovanni a XIV. századbeli spanyol mondaalak, Don Juan, a veszedelmes és vakmerő nőcsábító leszármazottja. Don Juan a legkülönbözőbb művészeti ágak és erkölcsi viták népszerű figurája, hiszen a gyönyör és egyben a szabadság megéléséért minden mást, és mindenki más életét is nevetve söpri félre. Ahogy a történet újramesélője, Alessandro Baricco mondja: "Don Giovanni témája távoli és sötét időkre nyúlik vissza, mikor a történetek még szájhagyomány útján terjedtek, és a halál sokkal közelebb, szinte hajszálnyira volt az élettől."
Don Giovanni útját elcsábított és elhagyott nők, leányok, kigúnyoltak és halottak jelzik, míg gaztetteit meg nem elégeli az egyik halott tiszteletére emelt kőszobor... 

A Meséld újra! tíz kötetes sorozata Alessandro Baricco tervei és irányítása alapján készült. Célja, hogy irodalmi klasszikusokat írjanak újra neves kortárs írók, hogy azok a kamaszok számára is szerethetőek legyenek. A sorozatról így nyilatkozott Alessandro Baricco: "A Meséld újra! egy olyan csónak, melyből mentőövet dobhatunk valaminek, ami a múlt vizében elmerülni készül. Az ezzel a védjeggyel ellátott tárgyak, mint ahogy ez a könyv is, egy kihalásra ítélt faj részét képezik."

Forrás: Bookline

Tilosban / Rózán Eszter

Vali sikeres pszichológus, konferenciákra jár, kamaszkorú fiát neveli, rendszeresen látogatja mozgássérült apját, kapcsolata kiegyensúlyozott a második férjével. Mégis tudja, addig nem élhet teljes életet, amíg fel nem tárja a múltat. A múltat, mely nemcsak a saját, hanem a környezete életét is megváltoztatta. Rozán Eszter regényében betekintést nyerhetünk a nyolcvanas évek világába az ötvenes évekkel fűszerezve, hogy aztán a szálak a jelenbe vezessenek..

Forrás: Bookline