Keresés ebben a blogban

4 3 2 1 / Paul Auster

"A világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt."

Mi lenne, ha másképp döntenénk, és a dolgok másképpen alakulnának? Az ember életében sokszor felmerül ez a banális, de nagy horderejű kérdés, és erre épül fel ez a nagy ívű regény. A kiindulópont 1947. március 3., New Jersey-ben orosz-zsidó származású szülők gyerekeként megszületik Archie Ferguson, pontosabban négy Archie Ferguson, akiknek az élete fokozatosan eltávolodik egymástól. A négy Archie nagyon hasonló - a testi adottságuk, az érdeklődésük, a sportszeretetük -, ám a sorsukat másfelé terelik a véletlenek, azaz a jó vagy balszerencse, a saját döntéseik és az emberekkel-környezettel való kapcsolatuk.

A regény négy különböző szemszögből mutatja be Archie viszonyát a szüleivel, a barátaival és szerelmeivel, felvonultatva az érzelmek széles, olykor mégis elégtelen skáláját. Az emberi kapcsolatok okos és szellemes ábrázolása mellett az Amerikát, sőt a világot megrengető történelmi események is hullámot vetnek a történetszálakban.

Auster új regénye egyedi fejlődésregény, eddigi legötletgazdagabb és legalaposabban megszerkesztett műve. Szenvedélyes realizmus jellemzi, valamint heves érdeklődés a történelem és maga az élet iránt. A 4 3 2 1 egy nagy író életművének koronája.

Forrás: Bookline

Rókabérc, haláltúra / Mészöly Ágnes

Nem mindig az a gyilkos, akit a legjobban gyűlölsz. 

Összeszokott baráti társaság érkezik a Rókabérc alatti völgyben megbúvó, mindentől elzárt vadászházba. Tizennégy egykori gimnáziumi osztálytárs, akik huszonnyolc éve minden ősszel együtt töltenek egy hosszú hétvégét. A találkozót a csapat egyik tagja sem hagyja ki, csak az idő előtti elhalálozás számít igazolt hiányzásnak.
Az idei találkozó azonban már az első estén különös fordulatot vesz. A kedélyes, pálinkázással induló beszélgetésekben egyre több a feszültség. Ezt talán magyarázza a különlegesen pocsék, esős idő, ami mindenkit ingerültté tesz. 
Reggelre látszólag minden visszatér a megszokott kerékvágásba, csak Zozó alszik előző éjszaka óta a terasz asztalára dőlve. Ám amikor megpróbálják felébreszteni, megdöbbenve szembesülnek vele, hogy a férfi halott. Egykori szerelme, az azóta ügyésszé lett Gota gyanakodni kezd...

Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra című könyve - a gyerekeknek és kamaszoknak szóló meséi, novellái és regényei után - napjaink Magyarországán játszódó, Agatha Christie nyomdokait követő, lebilincselően izgalmas krimi.

Forrás: Bookline

Tűzszekerek / William J. Weatherby

Az 1924-es párizsi olimpián részt vevő angol atlétacsapat történetét ismerhetjük meg a regényből. Egyikük, a zsidó származású Harold Abrahams mindent feláldoz azért, hogy egy előítéletek uralta világban megmutassa, nem a származás számít. Versenytársa, a skót evangélikus családból származó Eric Liddell úgy érzi, kötelessége, hogy kamatoztassa azt a tehetséget, amit Istentől kapott. Mindketten nemes célért küzdenek. Mindketten a végsőkig elszántak. Mindketten olimpiai aranyra vágynak. De csak egy álom válhat valóra. Minden brit atléta, legyen angol vagy skót, fusson a társadalomért, Isten dicsőségére vagy csak saját magáért – mint a hobbiból gátfutó Lord Andrew Lindsay –, mind ugyanabban a fehér mezben vannak, mindnek ugyanúgy peregnek a másodpercek. Végül mind a hárman elérik céljukat, de más-más úton.

A Tűzszekerek 1981-ben Oscar-díjat nyert a legjobb film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb filmzene (Vangelis) és a legjobb díszlet kategóriájában. W. J. Weatherby regényét magyarul először olvashatja az olvasóközönség.

Forrás: Bookline

A pokoli könyvtár / Daniel Kalder

Keservesen szórakoztató utazás a huszadik század diktátorirodalmába, melyből kiderül, hogy a könyvek néha ártani is tudnak az emberiségnek.
A diktátorok már a Római Birodalom idején is írogattak, a huszadik században azonban soha nem látott mennyiségben és példányszámban robbant ki belőlük az üres szóáradat a (néha szó szerint) rabul ejtett közönségre. A műfaj titánjai - többek között Hitler, Sztálin, Mussolini, Homeini és Mao - elméleti munkákat, eszmei kiáltványokat, verseket, emlékiratokat, sőt, esetenként romantikus regényeket írtak, megalkotva ezzel a diktátorirodalom agyzsibbasztó hagyományát.
Hogyan vált az irodalomtermelés a rezsimek működtetésének fontos részévé? Mit árulnak el ezen alkotások a diktátorok lelkivilágáról? És hogyan okozhat az írás és az olvasás maradandó károkat?
Ha van könyvtár a pokolban, annak tömött polcai az elmúlt évszázad leghírhedtebb alakjainak műveitől roskadoznak. A szerzők több millió ember halálát okozták szavaikkal, saját gondolataik fontosságába vetett hitük mégsem ingott meg egy pillanatra sem. Talán nem csoda, hogy - mint azt Kalder bemutatja - több diktátor is íróként kezdte pályafutását.

Forrás: Bookline

1500 fogalom magyar nyelv és irodalomból / Palotásné Nagy Éva

Kiadványunk a Maxim Könyvkiadó megújult fogalomtár sorozatának kötete. Minden olyan magyar nyelvi és irodalmi szakkifejezés magyarázatát tartalmazza, amely az új kerettantervű középiskolai tananyag, valamint a kétszintű érettségi követelmények része. A tananyaghoz szorosan nem kötődő, ám a tantárgyi alapműveltséghez nélkülözhetetlen fogalmak meghatározásával kiegészítve a felsőoktatásban továbbtanulók számára is hasznosítható. A nyelvészeti fogalmak a legmodernebb nyelvi szemléletet tükrözik. Az irodalmi fogalmak esetében a kapcsolódó más művészetek jellemzőire is kitekintést adunk. A magyarázatokat példákkal szemléltetjük.

Forrás: Bookline

Az óceán / Susan Wiggs

Grace Bennett már nem ismer rá arra a nőre, aki visszatekint a tükörből. "Duci, negyvenes háziasszony" - állapítja meg csalódottan. Az évek során mindent alárendelt a férje haditengerészeti karrierjének, de most különös vágyak ébredeznek benne: saját házat, önálló vállalkozást szeretne, és vissza akarja nyerni a régi alakját. Közben Steve Bennett ezredében szolgálatra jelentkezik egy fiatal pilóta, aki a megszólalásig hasonlít Grace férjére, és a pletykagépezet azonnal beindul. Az asszonynak udvarolni kezd az első ügyfele, de ő nem tudja eldönteni, valóban akar-e, képes-e változtatni az életén három problémás kamasz gyerekkel, távol a párjától, az új munkája mellett - abban a tudatban, hogy a kockázatos döntések mellé sajnos senki sem ad garancialevelet?

"Többrétegű, nagyon emberi történet, amely a haza és a család iránti kötelességről (is) szól." (Nora Roberts)

"Susan Wiggs tehetséges festő módjára mesterien keveri ki az emberi kapcsolatok ezerféle színét és árnyalatát." (Jodi Picoult)

Forrás: Bookline

Advent - három ünnepi történet / Ann-Katrin Heger

A sorozatban izgalmas történetek elevenednek meg azoknak, akik már barátkoznak az önálló olvasással. A főhősök nagyobb betűvel írt, színes mondatait a gyermekek, a hosszabb részeket a szülők, nagyobb testvérek olvashatják. Igazi közös, családi szórakozás!
Az adventi időszak teli van apró csodákkal: Lina osztályában nagy az izgalom, meg kell ajándékozni egymást, valakit, akinek a nevét kihúzzák egy kalapból.
Lina a szuperstrébert húzta. Mivel lepje meg? Hogy jobban megismerje Róbertet, iskola után titokban hazáig kíséri...
A második történetben Ottó angyalnak meg kell felelnie a vizsgán, hogy valódi szárnyai lehessenek. Angliába megy, hogy egy kisfiúval együtt szánkót készítsenek, de olyat ám, ami hó nélkül is tud siklani. A harmadik történetben pedig Nagytülök, az öreg, konok kos rájön, hogy mégis érdemes lemenni a faluba, mert az ünnepi jászol tényleg varázslatos.

Forrás: Bookline

Szuper napom lett / Csapody Kinga

Sziasztok! Hanka vagyok, és néha kicsit akaratos és morcos. Anyu szerint néha igazi kis duli-fuli. Aztán persze rájövök, hogy felesleges pukkancskodni, minden alakulhat nagyon jól, és lehet szuper a napom. Tudjátok mit nem szabad elfelejteni? Azt, hogy minden napban van valami jó! Ez a családi beszélgetőkönyv segítséget kíván nyújtani abban, hogy a közös olvasás és Pásztohy Panka gyönyörű illusztrációinak nézegetése közben könnyebben induljon el dialógus szülő és gyermeke között arról, hogy miért is jó kipróbálni új dolgokat, miért nem kell félni mondjuk a fogorvostól, és miért fontos szót fogadni. Kívánjuk, hogy legyen ez egy kis mentőöv az óvodás évek és a dackorszak végtelennek tűnő napjaiban.

Forrás: Bookline

Összeköt a szeretet - beszoktatós mesekönyv / Farkas Nóra

Hol volt Kobak, mielőtt megszületett volna? Mi az a láthatatlan madzag, ami akkor is összeköti az anyukájával, amikor éppen nincsenek együtt? Miért kell Kobaknak az óvodában maradnia, és mikor találkoznak újra? És mi vár rá ezen az ismeretlen helyen? Ezt a kedves könyvet lapozgatva és Szepesi Szűcs Barbara kedves képeit nézegetve mindent megbeszélhetünk. A történet végén játékos feladatok és kitöltendő oldalak segítik a kicsiket abban, hogy megbarátkozzanak a gondolattal, mostantól ők is óvodába járnak.

Forrás: Bookline

Alfabéta és a negyvennégy rabló / Háy János

Háy János egy egészen különleges műfajú, bűbájos humorú, kalandos könyvet alkotott nagyóvodásoknak, kisiskolásoknak, és nem utolsósorban a szüleiknek, amikor megszületett meseábécéje, az Alfabéta és a negyvennégy rabló. Főhőse, Peti nemcsak kíváncsi, de nagyon bátor fiú is. Nem riad vissza egy titkos összeesküvéstől sem, amiben egy föníciai terrorista, Alfabéta, és még Peti szülei is nyakig benne vannak. Sorban kopog be egy bérház ajtajain, hogy kiderítse, melyik mögött ki lakik. Így találkozik az ájtatos manóval, a dzsigolóval, sőt még egy Yetivel is!

"Amikor hétfőn reggel a papája elvitte azon a márkája nem látszik autón, már semmit nem mondott a titkos összeesküvésről. Semmit nem árult el Alfabétáról és a negyvennégy rablóról. Csak annyit mondott, hogy a hétvégén megtanult olvasni, s hogy mindent el tud olvasni."

Maros Krisztina lélegzetelállítóan szép és humorral átitatott illusztrációit nézegetve és a meseregényt olvasva mindenkinek ugyanolyan gyerekjáték lesz megjegyezni a betűket és elsajátítani az olvasást, mint Petinek.

Forrás: Bookline