Keresés ebben a blogban

A képernyőtudatos család - hogyan neveljünk digitális bennszülötteinkből digitális írástudókat? / Devorah Heitner

Hogyan teremthetünk egyensúlyt a képernyőidő és egyéb tevékenységek között? 
Miként tanulhatunk bele gyerekeink digitális életének mentorálásába?
Hogyan alakíthatja gyerekünk kellő önállóság mellett, mégis biztonságban digitális szokásait? 

Sokszor úgy érezzük, gyerekünk le sem teszi a kezéből a mobiltelefont, és jogos lehet a félelmünk, hogy a digitális eszközök elvonják a figyelmét a fontosabb dolgokról, esetleg számítógépfüggővé válik. Mégis tehetetlenek vagyunk, a kémkedés vagy a folytonos zsörtölődés pedig csak ártana a kapcsolatunknak. 

Dr. Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő szerint az analóg világban szerzett élettapasztalatunk ma, a digitális térben is érvényes és nélkülözhetetlen. A különböző korosztályok nevelésében könnyen alkalmazható stratégiák segítenek, hogy ezzel is bővítsük a gyerekeink digitális tudását még akkor is, ha nem vagyunk túlságosan jártasak a képernyők világában. A  gyakorlati példákban bővelkedő, a legfrissebb kutatási eredményeket összegző Képernyőtudatos család igyekszik ráébreszteni minket arra, hogy szülőként a mi dolgunk felelős digitális állampolgárrá nevelni gyerekeinket. Ha pedig sikerrel járunk, családunk mindennapjai is kiegyensúlyozottabbakká és harmonikusabbá válhatnak.

Dr. Devorah Heitner médiaszakértő a Digitális Bennszülöttek Nevelése (Raising Digital Natives) közösség létrehozásával szeretne segítséget nyújtani  szülőknek és szervezeteknek az átgondolt digitális állampolgárság kultúrájának kialakításában. A Connecting Wisely in the Digital Age (Átgondolt kapcsolódás a digitális korban) tankönyv társszerzője, többek közt a The New York Times, az Edutopia és a PBS Kids hasábjain is publikált. Doktori fokozatát az Északnyugati Egyetem média, technológia és társadalomtudomány szakán szerezte. Oktatóként a DePaul és az Északnyugati Egyetemen, valamint a Street Level Youth Media szervezésében tevékenykedett. Amerikai és nemzetközi iskolák és konferenciák rendszeres előadója. Chicagóban él családjával

Forrás: Bookline

A harcos - életrajz és lélekrajz / Csernus Imre

Dr. Csernus Imrét nem kell bemutatni senkinek - mégis csak kevesen ismerik igazán. Az egész ország találkozott már vele a televízió képernyőjén, hallgatta előadásait, vagy olvasta könyveit. A csupa szív, szókimondó doki régóta segít a lelki gondokkal küzdőknek. De vajon tudjuk-e, neki milyen problémái voltak és milyen ember valójában? A határozott módszerekkel dolgozó pszichiáter ugyanolyan bevállalós és szigorú, ha a saját belső békéjéért kell harcolnia? Milyen kemény lelki munka állhat a kacskaringós, szellemi és érzelmi akadályokkal teli életút mögött, amelyet bejárt?
A harcos című könyvben olyan őszintén vall önmagáról, a személyiségéről, a gondolatairól, az életét és a munkáját meghatározó értékekről, mint korábban még soha. Ebben az élet- és lélekrajzban nyíltan beszél drogos múltjáról, a szüleihez fűződő viszonyáról, párkapcsolati kudarcairól és sikereiről, az emberhez méltó életről és a halálról vallott felfogásáról. Megtudhatjuk, hogyan alakult ki híres módszere, miért döntött úgy, hogy az egészségügyben eltöltött huszonöt év után abbahagyja a rendelést, és helyette inkább előadásokon igyekszik átadni az embereknek mindazt, ami az arcukra csalhatja az igazi, boldog mosolyt. Kiderül, szerinte mit jelent szívből élni, szívvel élni. Szó esik örömteli és fájdalmas élményekről, és arról a szenvedélyről is, amely ma kitölti a napjait: a vendéglátásról. Megismerkedhetünk élete új helyszíneivel: az egri Almagyar Érseki Szőlőbirtokkal és borterasszal, a Depresso kávéházzal. Végül a noszvaji gasztrokulturális hellyel, a Csendülővel, ahol a lélek elcsendesedhet, a test és a szellem pedig felfrissül. A kötetből tehát az is kiderül, milyen harcok vezetnek az ember igazi békéjéhez.

Forrás: Bookline

Egy forint a krumplis lángos - A Kádár kor társadalma / Majtényi György

Közelmúltunk történelmét, sőt a jelenünket sem lehet megérteni, ha nem ismerjük a Kádár nevével fémjelzett évtizedeket.
Kádár János harminckét éven át állt az ország élén. Ilyen hosszú ideig csak kevés történelmi személyiség határozhatta meg Magyarország sorsát a modern korban. Kádár alakja talán ezért is foglalkoztatja mind a mai napig a közvéleményt, és ezért tartozhat a legnépszerűbb múlt századi magyar politikusok közé. Vannak, akik rajongtak érte, ám legalább ekkora azok tábora, akik véreskezű diktátornak, hazaárulónak tartják. 

Majtényi György történész korabeli fotókkal illusztrált kötetében olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos alapossággal mutatja be a Kádár-kor és a "legvidámabb barakk" valóságát, valamint a Kádárhoz kapcsolódó legendákat és mítoszokat.

Forrás: Bookline

Egyetlen gyermek / Rhlannon Navin

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb. Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat - az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt -, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.

Forrás: Bookline

Zöld forradalom - a növények már kitalálták a jövőnket! / Stefano Mancuso

A növények szervezete az állatokétól alapvetően eltérő minta alapján épül fel. Valóságos élő hálózatok, melyek katasztrofális eseményeket képesek túlélni anélkül, hogy elveszítenék létfontosságú funkcióikat, azaz az állatoknál sokkal ellenállóbb és "korszerűbb" organizmusok.
Tökéletesen egyesül bennük a szilárdság és a rugalmasság. Kivételes alkalmazkodó képességüknek köszönhetően extrém környezetben is képesek életben maradni, láthatatlanná tudnak válni a ragadozók számára, és saját belső energiájuk felhasználása nélkül képesek mozogni! Modulokból álló testfelépítésük folyamatos inspirációt jelent az építészek számra. És ez még nem minden: kémiai molekulákat termelnek, amelyeket arra használnak, hogy manipulálják az állatok (és az emberek) viselkedését, és a talajt szondázó gyökércsúcsaik technológiája átültethető a robotika gyakorlati alkalmazásaiba. Az emberiség egyre növekvő élelmiszerigényét megoldhatja, ha a növénytermesztést olyan, az óceánok felszínén úszó üvegházakban oldjuk meg, mint a Jellyfish Barge. 

Ilyen és ehhez hasonló döbbenetes tényeket ismerhetünk meg a világszerte ismert és elismert növényneurológus-kutató lebilincselő kötetéből, sok-sok gyakorlati példával és színes fotóval illusztrálva.

Forrás: Bookline

21 lecke a 21. századra / Yuval Noah Harari

Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom. Vajon értjük még egyáltalán a világot, amelyet alkottunk? Tudjuk, mi történik körülöttünk, melyek a jelen legnagyobb kihívásai és döntései? Tudjuk, hogy mire tanítsuk a gyerekeinket?
Ez a könyv nem történelmi narratívának, hanem válogatott leckék gyűjteményének készült. Ám ezek a leckék sem szolgálnak egyszerű válaszokkal. Céljuk, hogy további gondolkodásra késztessenek, és segítsenek az olvasónak részt venni korunk fontos párbeszédeiben.

Mit jelez Donald Trump hatalomra kerülése? Mit tehetünk a járványszerűen terjedő álhírek ellen? Miért van válságban a liberális demokrácia? Isten visszatért? Új világháború közeleg? Melyik civilizáció uralja a világot? A Nyugat? Kína? Az iszlám? Nyitva hagyja-e a kapuit Európa a bevándorlók előtt? Meg tudja-e oldani a nacionalizmus az egyenlőtlenség és a klímaváltozás problémáit? Mihez kezdjünk a terrorizmussal?

Dr. Harari első könyve, a Sapiens az emberiség múltjával foglalkozott, azt vizsgálta, hogyan vált egy jelentéktelen majom a bolygó urává. A második, a Homo Deus az élet hosszú távú jövőjét tárta fel, arról elmélkedett, hogyan válhat az ember végül istenné, és mi lehet majd az értelem és a tudat sorsa. Ebben a könyvben a jelenre és az emberi társadalmak közvetlen jövőjére koncentrál. Megvizsgálja a világ társadalmait leginkább formáló, és a bolygónk jövőjét legnagyobb valószínűséggel befolyásoló erőket. 
Egyes részek a technológiára, mások a politikára, a vallásra vagy a művészetre összpontosítanak. Bizonyos fejezetek az emberi bölcsességet ünneplik, mások az emberi ostobaság sorsdöntő szerepét helyezik előtérbe. Mindezen témákon azonban ugyanaz az egy kérdés ível át: mi történik ma a világban, és mi ezeknek az eseményeknek a mélyebb értelme?

Forrás: Bookline

80 böngészővel a Föld körül

Világ körüli útra indulunk!

Tarts velünk te is ezen a fantasztikus utazáson, mely során böngészők, labirintusok és kirakók nehezítik utunkat. Nyolcvan állomást kell teljesíteni.
Meg tudod oldani mindet?

Forrás: Bookline

Pálcikacica és a nagyváros / Tom Watson

Csatlakozz Pálcikacicához egy új kalandra!

Pálcikacica, miközben barátja, Edit lakásának ablakából gyönyörködik a látványban, észrevesz egy bajba jutott embert. Márta, a fánkkészítő súlyos veszélybe került a fasor túloldalán lévő épületben. Pálcikacica az eszét – és Edit étvágyát – használja ahhoz, hogy mentőtervet találjon ki. De tud-e majd Márta elég sokáig kapaszkodni ahhoz, hogy a két agyafúrt és mindenre elszánt macska megmentse?

„Észvesztő ez a két cicus. Bár Edit kicsit lökött, Pálcikacica meg néha bizonytalan, de igazi hősök, és nagyon, de nagyon cukik.”
Réka

„Azért szeretem a két macskát, mert bátrak és rafináltak. És ezt veszélyes és néha mulatságos kalandjaik során mindig meg is mutatják.”
Viktor 

Forrás: Bookline

Az atom és az anyag csodálatos világa / Colin Stuart

A tudomány kíváncsi képviselői sosem fogynak ki a kérdésekből.
Szeretnél te is tudós lenni, és a világ rejtélyeit kutatni?

Építs velünk atommodellt és vulkánt, tudd meg, hogyan vehetsz fel a földről egy jégkockát anélkül, hogy hozzáérnél, vagy vonj ki DNS-t banánból. Fedezd fel a világot a sok-sok érdekes kísérlet által, és tudj meg még többet!
Ebben a menő illusztrációkkal ellátott könyvben harmincnál is több kísérlet, egy csomó hajmeresztő érdekesség és észvesztő adat segít abban, hogy jobban megismerd a világ működését. Mire a kötet végére érsz, talán te is kedvet kapsz ahhoz, hogy tovább kutasd földünk csodáit.
készülj fel egy fergeteges tudományos kalandra!

Forrás: Bookline

Tatu és Patu, a nyomozók / Aino Havukainen

SZENT HABAKUK, MINDENT ELFELEZTEK!

Komlós Kornél bélszínjét, Komlós Fanni sminkjét, a Komlós bébi Baby slim fit farmerét, és most még Komlós Miki mobiltelefon-tokjait is!
Ki kell deríteni, ki áll a háttérben, és erre csak a profik képesek, akiknek kötélből vannak az idegei. Tatu és Patu nyomozóirodát alapítanak, csinos álruhát öltenek, és beépülnek a Komlós Adél születésnapját ünneplő meghívottak közé, hogy a rejtélyes Felező nyomára bukkanjanak. Ki lehet ő? Hol bújkál? És miért felezi meg a dolgokat?

Forrás: Bookline