Minek köszönhető, hogy mára olyan törékenyek lettek a kapcsolataink, mint az ostya? Miért érezzük önmagunk körül a szolidaritás hiányát, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebbet érünk, egyre kevésbé vagyunk fontosak? Vajon tényleg egy pillanat alatt a semmibe zuhanhatunk? Miért van az, hogy miközben rendkívül büszkék vagyunk önállóságunkra és teljesítményünkre, rettegünk a magánytól, a megsemmisüléstől, a kisemmizéstől és további neurózisok tömkelegét produkáljuk?
C. Molnár Emma szerint korunk egyik legfőbb problémája, hogy az elköteleződést fenyegetésként, sőt, szinte már-már trágárságként éljük meg, így viszont alig van részünk valódi találkozásokban, amely magányunkat ténylegesen enyhíthetné. A személyes kapcsolatok, a törődés hiánya további problémákhoz vezet. Azzal, hogy az egyén elveszíti orientációs pontjait, elszigetelt és magányos lesz, és ez elől sokszor szélsőséges ideológiákba, pártokhoz, csoportokhoz menekül.
Kérdés, mit tehetnek a nők és a férfiak annak érdekében, hogy a vágyaik szintjén ott élő harmóniát megteremtsék? Hogyan tudunk élhető életet élni egy olyan korban, amikor a cselekvéseinkből fakadó öröm helyett puszta teljesítés lesz a cél? Ez a mű többek között ezekről a kérdésekről elmélkedik nem csupán pszichológiai, hanem kulturális, társadalmi, történelmi és filozófiai kontextusban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése