Megismerlek és elfogadlak.
Olyannak, amilyen vagy.
A te teljes világodat.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad
saját világát kitágítja a másik felé.
Befogadja őt.
"Ha
az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit
itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett 'előadásokra' hívják, akkor
azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő
számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része
az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat,
ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani,
amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő
vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes
tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész
együttlétet.
Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét,
illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem
kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is
beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak
vagyunk – hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.)
Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké.
És,
igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp
is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és
tágabban: egymással - jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni.
Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés
lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést.
Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?"
Vekerdy Tamás
Forrás: Bookline
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése