2043-at írunk, tombol a Ngumi Háború. Az
ellenség korlátozott nukleáris csapást mért Atlantára, és Julian Class a harcmezőktől távol, egy számítógéphez csatlakoztatva szolgálja hazáját, de a rá nehezedő pszichikai nyomás elől így sincs menekvés. Mert hiába választják el a katonát kilométerek százai azoktól, akikre éppen lő, a kiontott vér mégis kitörölhetetlen nyomot hagy lelkiismeretén.
Ekkor egy új tudományos áttörés egyszeriben mindent megkérdőjelez. Érdemes-e tovább harcolni kicsinyes, emberi érdekekért, ha a világegyetem egyetlen gombnyomásra megszűnhet létezni? Mások azonban másként teszik fel a kérdést: érdemes-e megőrizni a világegyetemet, ha semmi másra nem használjuk az élet csodáját, mint hogy minél nagyobb pusztítást vigyünk végbe?
Joe Haldeman több mint húsz év után tért vissza az Örök háborúban először fölvetett gondolatokhoz, de ezúttal a valósághoz közelibb helyszínt és időt választott, hogy olvasói még húsbavágóbbnak érezzék a regény tétjét. Vállalkozása sikerét a kötet által elnyert Hugo-, Nebula- és John W. Campbell-díjak igazolják.
„Korunk egyik legprófétaibb írója.”
– David Brin, az Existence szerzője
„Hatalmas érzelmi lökést ad… Haldeman, mint mindig, ezúttal is éretten és erőteljesen ír a háború szörnyűségeiről, s arról, hogy az ember képtelen felülemelkedni erőszakos természetén.”
– Publishers Weekly
nekik is
elpusztult két városuk. A harc azonban folyik tovább, és legfőképp
távirányított, szinte sérthetetlen robotokkal, drónokkal vívják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése