A Tejbegríz elsősorban gyerekirodalmi antológia: neves kortárs szerzők
meséit, verseit, novelláit,
"Ezek a történetek engem
egész egyszerűen levettek a lábamról, szó szerint néhány óra alatt
felfaltam őket, egyik jobb, mint a másik. Kíváncsian várom, vajon a
gyerekek, vagy a felnőttek szórakoznak-e majd jobban az olvasásuk
közben. Örömmel adtam a recepteket, bízom benne, hogy az elkészítésük is
nagyszerű móka lesz." Mautner Zsófia, gasztroblogger, televíziós
műsorvezetőhatározott irodalmiasságának ellent-játszva izgalmas,
különleges értelmezői, befogadói játéktér teremtődik meg a kötet
lapjain.
gyerekirodalmi esszéit tartalmazza. A
szövegek nemcsak műfajukban sokfélék, de az olvasók életkorát tekintve
is változatosak: vannak ovis fogások, és olyanok is, amelyeket
nagyobbaknak kínálunk, esetleg felnőttekkel közös, esti fogyasztásra. A
válogatást megkönnyítendő, gombócokkal jelöltük, melyik korosztálynak
ajánljuk az egyes műveket. Tehát a könyvet kéretik menüként forgatni:
mindenki találja meg benne a korának és gyomrának megfelelő szöveget és
étket. Hiszen a Tejbegríz szakácskönyv is. Az irodalmi művek ihlette
étel-alkotások avatják valódi kuriózummá – a közös olvasás mellett a
remélt, közös főzőcskézés örömével ajándékozva meg az olvasókat.
Kismarty-Lechner Zita illusztrációinak erős, karakteres színvilága a
kiadvány virtuális szakácskönyv jellegét erősíti, s így, a szövegek Jó
szórakozást és jó étvágyat kívánunk!
Forrás: Bookline
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése